Psssssssssssz.
Leeresztett a szívem. Ilyenkor jelez, hogy azért létezik, csak ritkán van fontosabb dolga. Most volt, tegnap is, ma is. Bedobogott. ERŐTELJESEN.
Természetesen főhősnőnk hozta formáját és csak olyat ismert meg, akit nem kellett volna. Csak olyan tetszett meg neki, aki jobbára, szart rá. Csak olyan jár egyfolytában a fejében, akit soha a büdös életben többé nem fog látni.
A tegnapi volt még a... relatív életszerűbb helyzet. Lány, fiú, adott szituáció, traccs, hellóhelló, kóstolgatás (csak finoman), mi lenne, ha. Semmi. Nem volt ha. Nem volt semmi. Egy nyamvadt mondatot nem bírtam kinyögni azért, hogy legalább a remény megmaradjon.
Nem. Rohadtul elegem van a reményből. Nem reményt akarok, remény felejtődjön el! Tényeket akarok. Történések. Nem, nem, NEM reményt.
Aztán ma meg. Ma meg "megismertünk" 3, azaz egy francia srácot. Én mindig próbálom mentegetni a magyar pasikat, de könyörgöm... Ezek (ez, egyedül) nem szaroztak, ott voltunk, ott voltak, ment chat meg a what-do-you-study. Ellenben. Magyar barátaink egy naaagy kupac szerencsétlenségek. Én is az vagyok. De férfi szerencsétlenség az rosszabb, mint a női. I-think-so.
Bevallom férfiasan, hogy mikor szóba jött a lakásra menős téma... Hát. Főhősnőnk igazán ment volna. Hátha kinyírják és eladják a veséjét. A probléma ott kezdődik, hogy ilyesmik nem rémítik meg. Egyébként teljesen felelősségteljes és megfontolt (általában annak mondják). De ezek akkor is. AKKOR IS!
Én is elgyengülhetek néha.
Utolsó kommentek