...és ültem itt és bámultam a mozdulatlan monitort és összegeztem azt, amit összegeznem kellett. Pont. Összegeztem. Összevesztem. Összecsesztem (?). Összeestem. Össze. Igazából lehet csak annyit kéne a "világnak" mondanom, hogy TÜRELMET KÉREK! és minden máris sokkal szimpatikusabb színben tüntetne fel, de attól tartok, hogy ezt sosem fogom megtenni. Mert szar alak vagyok. Vagyis gyáva. Illetve büszke. Túlságosan. Mert, azt gondolom valami elfuserált gondolkodásmód révén, hogy valójában ezzel nem is szimplán csak türelmet, hanem úgymond segítséget is kérek. Azt pedig, én, mármint ÉN nem, soha, soha, kizárt. 

Ezzel a hozzáállással pedig elidegenítem magam mellől azokat, akik valójában közel állnak hozzám. Ez nem okés dolog, ha ezzel újat mondok. Viszont... Nem érdekel? Létezik, hogy nem érdekel? Nem. Nem létezik, különben nem írnék erről és nem jutna eszembe napi húszmilliószor, hogy mekkora tapló vagyok. 

Csak annyit szeretnék végre, hogy helyrejöjjenek a dolgok. Igen, maguktól. Igen, belefáradtam küzdeni, harcolni, megoldást keresni, végre most már, történjen, aminek történnie kell... És gondolom valójában nem kell semminek se történnie, ezért nem is teszi másfél éve. Biztos ez az, ami jó nekem, meg a többieknek. 

Szégyellem magam, de... ennyi. Nem teszek semmit, végignézem, tűröm, hogy ezt csináljam, még csak fel sem lázadok saját magam ellen. Ennyi. Ennyi, ennyi és nem több. Semmi. Egy két lábon járó, érzéketlen, lélektelen agyhalott lettem. Vajon ez csak átmeneti állapot vagy ez az a stádium, amiben majd megérint A Rossz Oldal és végül a Világ uralmának átvételére pályázó FőGonosszá válok...?