Banyek! A kedvenc buszsofőröm is elpártolt tőlem :O Jó, talán az én hibám is... belátom... Vagy nem biztos. Illetve hát belátom én, de nem feltétlenül miattam van.
Az úgy volt... hogy bármilyen szar kedvem is van épp, ha arra a buszra szállok fel, amit ő vezet, mérhetetlenül széles mosoly jelenik meg orcámon, mikor köszönök neki. Okát nem tudom, még csak nem is komikus figura, szimplán rokonszenves - mily szépen tudom megfogalmazni azt, hogy jól néz ki. Áh, egyébként nem néz ki jól... de rokonszenves. Az a biztos.
És az volt ebben a kapcsolatban a szép (múlt idő, múlt idő!), hogy ő is mindig aranyosan visszamosolygott. Igen ám, de volt egy nap, mikor... rájöttem... megláttam... hogy bizony. Másokra is ugyanolyan kedvesen mosolyog. Na itt törte össze a szívemet. Hát ez mi. Nem csak rám?! Nevetséges.
Úgyhogy megharagudtam. És legközelebb bármilyen kedvesen is mosolygott, én nem tettem. Egyébként véletlenül nem tettem, nem volt szándékos, de biztos tudatalatt fájt a hűtlensége. Na és erre. Ma jövök haza, várom a buszt, amivel mindig ő jön... Rákoncentrálok a dologra, hogy látom... jókedvem még abban sem gátolt volna meg, hogy rendesen hozzászóljak... És... hát látom, hogy az ellenkező irányba közlekedő buszt vezeti.
Mostmééért?!
Na, egyébként tök jó volt ez a mai nap (kijelenthetem 3 órakor, hogy jó VOLT egy nap?). Szívemre a gyógyír úgy látszik a friss levegő meg a (friss) közlekedés. BKV. Emberek. Metró. Fúj. De jó volt. Meg hát egy kis agymozgás. Az is. Kell. Olykor-olykor.
Utolsó kommentek