Ez most tipikus olyan, mint amikor instabil asztalra készülök kártyavárat építeni. Tudom jól már az elején, hogy nagy valószínűséggel le fog dőlni, mégis pislákol bennem a remény, hogy még ha egészen kicsit is, de fel tudok rá építeni egyet. És elkezdem és megy is és jónak tűnik, ez lelkesít, már-már megkockáztatok magamban egy kósza gondolatot, hogy talán lehet ez nagyobb is, mint három emelet..!
Aztán a fele ledől, egyik kártya a másikra, de még áll valamennyire, így folytatjuk - a romokra építek, erőszakosan, makacsul ragaszkodok az eredeti kártyavárhoz mondván ennek van értelme, még lehet tovább építeni. Közben mások ablakot nyitnak, szándékosan ugrálnak körülöttem, lökdösik a kezemet is, sóhajtásaik megrezegtetik a kártyalapokat.
Most is félig összedőlt, de azt hiszem eljött a pillanat, amikor rájövök, hogy fölösleges tovább próbálkozni - nem csak a kártyavárat kell teljesen lebontani, de új asztalt is kell keresni.
Ez a mai nap tanulsága. (:
Utolsó kommentek