Már reggel éreztem, hogy ez nem az a nap lesz, amit én olyan nagyon meg fogok kedvelni, de még hittem valamiféle csodában. Nem kellett volna. A buszon kezdődött - balra mellett Harry Potter ült (erről mondjuk én tehetek, én ültem le mellé) és baromira idegesített. Nem csinált semmit: de épp ez az !! Nem bírom Pottert, kész. Nem tehetek róla. Ráadásul öt percenként behalluztam, hogy röhög. Meg se mozdult!
Jobbról meg egy kislány inzultált. Először kezdte azzal, hogy az anyukája (vagy nem anyukája, nem figyeltem meg) szőke hajszálait kezdte el szedegetni annak pulcsijáról. ÚRISTEN! Oké, nekem is hullik a hajam, akad 1-2 szál a pulcsimon, nade nem tömegnyomor kellős közepén kezdem el szedegetni! El is határoztam, hogy ha akár egyetlen egy szőke hajszálat is találok magamon, körbetekerem a kislány manduláján.
Leszedte az összeset. A busz megállt a dugóban, MEGÁLLT, mire rájött, hogy ő kapaszkodni fog. Addig nem tette, csak ahogy megállt a busz. És ezáltal a rózsaszín könyöke (pulcsi által színeződött át) ott forgolódott öt centire a fejemtől. Vártam, esküszöm bátran vártam, hogy orrba vágjon, de szerencsém volt (illetve ha jobban belegondolok, neki volt szerencséje), elkerült a könyök.
Elindult a busz, elengedte a kapaszkodót. Ezen már meg sem lepődtem, inkább úgy döntöttem, hogy látványosan feldobom magamat, ugyanis egy rohadt ablakot se voltak képesek kinyitni. De nem tettem, mert a könyök visszajött, arra kellett koncentrálnom. Közben a vállamat a farizmával lökdöste, hogy jól essen. Nem esett jól.
Harry Potter megint röhögött (nem tette, Nem Tette!), így észrevettem, hogy az előttünk ülő kislány Nógrádi Ropit majszol. Mivel majdnem éhen pusztultam, ennek sem tudtam örülni, pláne mikor hátrafordult rám mosolyogni, kis ropidarabkákat szétszórva. Eleresztettem egy gyilkos félmosolyt, előre fordult.
Táncoló könyök. És én eddig azt hittem, veszélyben van a fejem! Hát kismiska volt az a közelség az újhoz képest, de nyugodt maradtam, nyugodt.
A következő húsz percben felválltva értek a hatások - Harry Potter, könyök, nógrádi ropidarabok, levegőhiány, nem volt megállás. Illetve volt, a következő megálló és akkor minden megoldódott.
Arra a fél órára. Közben ugyanis megfogalmaztam egy kedves sms-t, programajánlattal a mai napra, déltől kettőig terjedő időintervallumra, mert mért ne. És utána jött a válasz, amitől mérges lettem. Olyasvalakire, akire még sosem voltam. Ja, de, voltam már egyszer. De a dolgon nem változtat, nagyon rosszul esett és legszívesebben lekaszaboltam volna mindenkit.
Végállomás... a nadrágomon egy szőke hajszál. Kislány lelépett.
Késtem. Így utólag, logikus. Szar ez a nap, szar. Házit a munkafüzetbe kaptunk, amim nem volt, pénzem sem volt rá, marha jó. Felhívtam ezt, felhívtam azt, semmi sem jött össze. Azt hiszem ideges voltam, türelmetlen, morcos és minek néz rám mindenki. Talán mert oda-vissza járkáltam egy kávézó előtt, telefonálva, azért.
Végül félig megoldódott a dolog, elmentem munkafüzetért. Hat kilós, teletömött táskával mentem a metróhoz (ja, kihagytam a buliból a gyaloglásos kálvin-astoria, astoria-deák távot), ahol várták az ellenőrök a bérletemet. A bérletemet, ami két könyv, egy füzet, egy fél literes tea, pulcsi, meg minden egyéb alatt húzódott meg. Mindegy, megoldottam.
A metró ablakában észrevettem a hajam állapotát és megegyeztem magammal, hogy nem kell olyan pasi, akinek rendezettebb a haja, mint az enyém. Innentől kezdve csak kopasz, illetve két centinél nem hosszabb hajú egyedek jöttek velem szembe, úgyhogy bekaphatják.
Elértem a korábbi hévet és elsőnek érzem a pénztárhoz, hogy busz bérletet vegyek, így elértem az egy órás buszt. Nem kellett volna. 13:25-re értünk ide, ahol is a helyi járat 13:44re volt várható, de én nem vártam meg, úgyhogy hazagyalogoltam. Jó, lapozzunk, egészen elmegyek odáig, hogy elmentem matek órát tartani hulla fáradtan, megkaptam a pénzemet, farzsebbe raktam, mert telefonáltam és erre!
Nincs meg. Gondolom elhagytam. Ha találok magamon egy szőke hajszálat, felakasztom vele magamat.
Utolsó kommentek