Mosoly - mosoly - mosoly, izgalom, nevetés. Mindez csak illúzió. Az egész nyomorék szituáció egy nyamvadt, értelmetlen, bosszantó illúzió! Képzelgés, fantazmagória, fiktív érzések... De miért? Miért, ha tisztában vagyok vele, tudom, hogy nem igaz, de mégis, mégis olyan valóságosnak tűnik vagy csak jó érzés lenne hinni benne vagy már én sem tudom, miről beszélek.

Takáts Eszter - Sanzon. Annyira tökéletesen leírja a helyzetet. A helyzetet! Azt a helyzetet, amiről csak én tudok... szóval mindegy, nincs semmiféle helyzet. Csak beképzelem. 

Kilépett. Kiléptem. Mindenki kilép. És ennyi, volt nincs. Nincs összefüggés. Csak úgy írom, ami eszembe jut, de nem jut eszembe semmi, csak kattogok folyton folyvást ugyanazon, mintha lenne értelme bárminek is ezzel kapcsolatban. Nem tehetek róla! Nem...

De. Mert mintha még mindig reménykednék valamiben. Nem úgy valamiben, csak valami jelben, valami utalásban, félreérthetetlen megmozdulásban... De nincs mit félreérteni. Nem is téma. Ez így nem állapot.