A mai nap muszáj valamit ide gyártanom. Először is azért, mert már akartam a napokban, csak mindig kitaláltam, hogy van jobb dolgom. Volt is. Másodszorra azért, mert de drága, ma van a szülinapom. Az is egy ok, hogy van kedvem írni, mintha lenne is miről és akkor ha ezek így már mind összejöttek, akkor mért ne alkossak.

Ez a nap egyébként nem akar véget érni. Végül is ez nem olyan nagy baj, csak furcsa. Máskor mindig sittysutty véget ér a szülinapom, most meg már harmadik részletét élvezem. Harmadikat, igen. Mert az úgy volt...

Úgyse mesélem el, csak hatalmas vonalakban. Tegnap voltunk bulizni -ez egy vonal-, fél hétre hazaértem, aludtam tizenegyig -még egy vonal- kajáltunk Gödöllőn, hazaértem aludtam -újabb vonal- és most itt vagyok. Megnéztem Talmát, ettem, ettem, ennyi. 

Igazából rossz hírem van. Nekem rossz, de nem nagyon ráz meg a dolog, elég közömbösen fogadom, ami jó.

Feladom a játékot.

Ez egy igen komoly döntés a részemről, hajnalban hazafelé gyalogolva a rising sun-nal gondolkodtam a dolgon és úgy érzem itt a vége. Friss információk birtokába jutottam az este. Elpárolgott a motivációm: volt, nincs. 

Igen, mert esélytelenné vált, hogy én nyerjek, nem nyerhetek, akkor viszont nincs értelme az egésznek. Tudom, tudom... elvileg falnak kéne mennem, meg nemet nem fogadok el, de vannak helyzetek, amikor én mondok inkább nemet, mintsem más tegye.

Ez van. Mondom, nem bánt a dolog, elfogadtam, megbeszéltem magammal, úgy döntöttünk, hogy nekem így lesz a legjobb. Persze mindig van de, most is lesz, mindjárt kitalálok valamit, ami nem stimmel.

Igen. Nem stimmel. Akárhogy is vesszük, vesztettem.