Azóta szüntelen
őt látom mindenhol
Meredten nézek a távolba
otthonom kőpokol
szilánkos mennyország
folyékony torztükör
szentjánosbogarak fényében tündököl
Még csak nem is sajnálom magamat, csak elfogadom a tényállást, ez aztán a fejlődés. Üresség, persze, az most is jelen van, mért tűnt volna el, de már minden a megszokott. Esküszöm, lassan már otthonos és barátságos lesz így a placc. Ha még sokáig így marad, megkockáztatom, hogy konkrétan jó érzés lesz. És semmi jele nincs, hogy ne maradna így még sokáig. Nagyon sokáig.
Utolsó kommentek