Iszonyatosan iszonyatosan iszonyatosan... Lejárattam magamat. Hogy lehettem ennyire vak? Vagy nem is tudom micsoda... Mit hittem? Úristen... Atyaég.
Elvileg nem olyan kínos a szitu, mint ahogy én most érzem, gyakorlatilag viszont borzalmasan ciki volt. Tuti, hogy ő is rájött. Tessék, a saját csapdámba estem. Mert azt hittem... mit. Nem tudom. Azt, hogy ő igen. És azt hittem, hogy ezzel lefoglalhatom magamat. Nem is csak egyszerűen azt hittem, biztos voltam benne, hogy ő IGEN.
És erre nem. És ez akkor derül ki, amikor kis híján én a szájába adom, hogy én meg igen. Igazából olyan erősen utaltam rá, hogy az már felért egy vallomással. És pedig az elején... nem vettem komolyan. Persze nem azt mondom, hogy valójában én mégsem akartam tőle semmit se, csak azt, hogy ez amolyan játéknak indult, heccelni próbáltam, hogy kiderüljön, mit is akar ő igazából. De túl messzire mentem.
Ez most így ugye sehogy se értelmes?
Nem baj. Végülis rendes volt, úgy tett, mint aki nem jött rá, közben meg ezer százalék. Félreértettem... minden egyes mondatát félreértettem. De erre előbb is rájöhettem volna!
Utolsó kommentek