Tegnap világosan kiderült, hogy Dé tényleg nem szükségszerű. Nem tudom mikor hittem, hogy az, deee... Ott ült előttem, néztem rá, figyeltem mit mond és rá kellett jönnöm, hogy Neeem. Így elnyújtott Ebetűvel.
Valahogy nem volt már meg az elérhetetlenség varázsa. Nem mintha a tegnapi kis sztorink miatt olyan rohadtul elérhetővé vált volna, de mégis beszéltem vele és közömbösen fogadtam a mosolyait. Tehát akkor tök fölösleges volt a hiszti körülötte.
Valamelyik nap gyors lefolyású pánikroham jött rám, az Élet És Én, avagy Hogyan is tudnék a legegyszerűbben tovább rontani a helyzeten? címmel. Szóval szarul állok, az az igazság. Sok téren, minden téren? Minden téren talán nem, de ebben se vagyok biztos, merthogy nem tudom milyen terek vannak. Anyagi téren szar, magánéleti téren szar, tanulmányi/munka téren szar, Moszkva téren szar...
Jó, de túljutottam a krízisen. Megbeszéltem magammal, hogy meg kellene barátkoznom a szerencsétlenségemmel és megtanulni együtt élni vele, ha már ez jutott. Hát mindegy, szar szöveg, de jobb nem jutott hirtelen eszembe, segített, úgyhogy erről ennyit. Megyek vissza tanulni, úgysincs jobb dolgom.
Utolsó kommentek