Mindig van egy pont...

Záporos quimby konceeert. Jó volt. Csak kicsit megint rám tört a rohadjatokmeg hangulat, ami talán annak volt köszönhető, hogy nem tudom. Az előbb még tudtam, de az az előbb volt. Francba is. Rosszul tettem, hogy nem mentem. Oda. Oda kellett volna. Vagy nem tudom.Semmi jelentősége nincs…

 Elmúlt!!!Vagy, csak úgy csinálok. De a lényegen nem változtat, egyszerűen fantasztikusan bolond hangulatban vagyok, persze továbbra is érzem a tömény eseménytelenséget ami az agyamra nehezedik, de viszont fel vagyok pörögve és az meg jó dolog.Legalábbis ilyenkor viccesnek…

Fázom, rettenetesen fázom és fáj, borzalmasan fáj. Gondolom még egyszer sem írtam vidám bejegyzést, de most olyan tehetetlenséget érzek, amilyet még soha. Túl sok nem, túl sok talán, túl sok szakadék. Megtorpantam, nincs tovább. Vissza kellene fordulni. De hova. És mért lesz az…

Na jó, nem, nem, nem, mért kell elcseszni a kedvemet nem értem, de nem igaz, nem cseszte el senki én vagyok ilyen hülye, hogy áh, nem is mondok inkább semmit, grrr.Nagyon jó volt a hétvége. Nem is tudom, mikor nevettem egy huzamban ennyit utoljára, de talán azért nem tudom, mert nincs…