Le kellene zuhanyoznom. Aztán lassan fel is kéne öltöznöm, elindulnom, hogy aztán időben visszajöjjek, hogy aztán ne késve induljak el. Tiszta sor.
Süt a Nap. Ne süssön. A hó se essen, ma ne. Holnap már lehet. Akkor se nagyon, csak olyan hangulatosan. Na jó, ha ez az ára, hogy rendes télnek tituláljuk az ideit, akkor ám szakadjon, mit bánom én. Mért is bánnám, hogy elzárja megint előlem a külvilágot a nagy hó és nem tudok senkinek se ajándékot beszerezni.
Bizony. Senkinek! Senki nincs, akinek már 100%-osan meglenne. Csak mindössze két 80%-os van. Azzal meg nem sokra megyünk - megyek!
Nincs kedvem ehhez most. Ehhez -> ide írni. De mégis van. Kicsit. Csak az a kis bajom van, hogy ez így most nem működik. Működhetne - de nem megy. Fogalmam sincs egyébként most miről beszélek.
Az a lényeg, mert lényeg mindig van, hogy elegem lett belőle. Ez szokásos reakció tőlem, nincs ebben semmi különös meg meglepő, mindössze már régen lett elegem ennyire valakiből. És átmentem bunkóba. Ez az, amit nem akartam, ettől próbáltam őt megkímélni, de neeem, neki erősködnie kellett, nyomulnia, azt gondolni, hogy én csak úúúgy nemet mondok, jódolgomban. Háh! Mit képzel ez rólam. Azt képzeli, hogy nem tudom mit akarok. Pillanatnyilag: mit nem akarok. Őt semmiképp sem.
Volt egy-két gyenge pillanatom amikor azt hittem talán mégis, de ezt nem tudattam vele és milyen jól tettem. És milyen jól tettem, hogy nem hittem ezeknek a gyenge pillanatoknak. Még szerencse, hogy ilyen jól ismerem magamat, különben biztos becsapott volna ez a pár gyenge pillanat. Afenébe is. Le kellene már zuhanyoznom.
Utolsó kommentek