Tegnap pedig azt hittem, ma meg fogjuk váltani a világot. Nos, mélyen tisztelt publikum, még véletlenül sem így történt. Máshogy sem, az tény, de mégis több elismerésre számítottam a világtól. Vagy a férfiaktól. Vagy valami.
No sebaj. Az mondjuk durva volt, mikor két tálib leállt nekünk dumálni. Gyorsan kijelentettem, hogy "dontszpíkinglis", de nem hatotta meg őket, felváltva magyaráztak angolul és a sajátos tálib nyelvükön, na meg néha beszúrtak egy-egy magyar szót. Noha ugye mi nem értettük mit beszélnek (...), mikor azt kezdte el ecsetelni az egyik, hogy a közelben lakik és nincs-e kedvünk velük tartani, akkor sietve a fejünket ráztuk, hogy "nooooo, NO!".
És azt is megtudtuk, hogy az egyikőjük "professional".
Hát igen. Mondhatni ez volt a nap fénypontja. Oké, ennyire talán nem volt rossz a helyzet, de nagyon. Próbáltunk nem antiszociálisak lenni, de az emberek azok voltak, úgyhogy kénytelenek voltunk mi is újra azokká válni. Nem tudom. Említettem már, hogy mennyire utálom a Kárpát-medencében élő emberek punnyadtságát?
És az is bosszantó, hogy vagy kismilliószor végig néztem a telefonomban a névjegyzéket és nem találtam egyetlen egy emberkét sem, akit felhívhattam volna gond nélkül, hogy biza segítsen már! Komolyan elgondolkodtam a dolgon, hogy mi a franc van.
Ja. És az sem állapot, hogy minden körülmények között megérzem a Diesel Fuel for Life Homme parfümöt és, hogy ennyire... Najó. Szóval fogalmazzunk úgy, hogy nagyon szeretem. És akkor képzeljen hozzá mindenki még amit csak akar.
Utolsó kommentek