... amolyan semleges nap, amit jobb minél előbb elfelejteni. Nem, még csak el se kell felejteni, úgysem emlékszik rá senki. Annyira élvezem, amikor azzal tesznek keresztbe nekem, hogy nem csinálnak semmit. Legalább kijött volna a nyomorék eredmény, hogy nem sikerült a vizsgám, még azt is jobban viselném, mint ezt a konkrét eredménytelenséget.
És akkor eseménytelenségében beleéli magát az ember lánya ilyen elképzelt idegbajba, amiről aztán kiderül amit ő is nagyon jól tudott, hogy csak fiktív! És ettől a ténytől válik idegbajjá, mert amúgy gondtalanság, öröm, boldogság, nyálfolyam, aztán eszébe jut, hogy hoppá ez csak kitaláció, erről csak te tudsz, ez csak neked létezik és jobb lenne, ha felébrednél kislány.
Hm. Minden rendben van, csak ismételten rájöttem, hogy mennyire értelmetlenség ez az egész, amit csinálok.
Az egész... az persze teljesen jól körülírja, hogy mire gondolok, de talán mégsem tartozik bele minden. Csak a valóságtól való elrugaszkodás, az... az ami... ami életben tart. Kis túlzással. Nyomorultúl eseménytelen valóság, teletűzdelve fiktív cselekményekkel, erről szól az életem.
Megint túlzok. Mindig túlzok. De most pláne ilyen túlzós kedvemben vagyok. Nincs eredmény. Nincs eredmény. Ilyen láthatatlan bilincsnek érzem, mert amíg nincs eredmény, addig senki sem látja, hogy fogság van, csak én érzem (mondjuk az számomra épp elég).
Nem tudom melyik nap írtam egy ilyen fura bejegyzést, mindjárt megnézem mi volt a címe... Igen, a "Nem Illik Bele a Képbe". Tegnap. Megint eszembe jutott és furán más érzéssel gondoltam rá, mint ahogy írtam ide. De szerintem csak konkrétan szeretethiányom van és mindenáron valaki olyat szeretnék a közelemben tudni, aki...
Nem, nincs kedvem erről beszélni.
Picit megrémít, mert... most mondtam, hogy nem akarok róla írni, csak tudnám mit erőltetem. Mármint nem erőltetem, csak valahogy jönne ki belőlem, szimplán nem tudom megfogalmazni. Hiányzik. De nem ő. Hogy saját magamtól idézzek:
Hiányzott, igen. De nem kifejezetten ő, csak az érzések, amiket mellette éreztem...
És most rögtön meg is cáfolom, mert nem voltak mellette érzések, mármint nem olyan, amire mindenki egy párkapcsolatban gondol/elvár/remél. De mégis. Volt valaki, aki ott volt és akire számíthattam (ez se volt mindig igaz, de ugye csak a szépre emlékezünk, milyen baromság).
És ha belegondolunk, azaz belegondolok már nagggyon régen szakítottam vele és csak most hiányzik... Tehát ideje lenne összeszedni valakit, mert hősnőnk egyedül érzi magát.
Utolsó kommentek