A változatosság kedvéért holnap vizsgám lesz. De nem vagyok annyira bepánikolva, mondjuk nem is igazán szoktam pánikolni. Sokkal inkább rosszat sejteni, nem-tudást feltételezni. Most nem feltételezem, hogy nem tudok semmit, most úgy sejtem, hogy tudok valamit. Jól esik, hogy amit tanulok, azt értem is és picit talán érdekel is. Nem túlzottan, de jobban, mintha semennyire sem érdekelne.
Végülis mennyire lehet érdekes az IS-függvény olyasvalaki számára, akit a hideg ráz, ha csak meghallja azt a szót, hogy 'gazdaságtan'? Nem ez nem igaz, nem kell hallani, elég látnom, sőt, elég csak bele gondolnom és a gyomrom felfordul. Mégis, lelkesít a tény, hogy
úgy tűnik, értem. Lehet, hogy aztán nem jól értem, de addig jó, amíg nem világosít fel a tanár majd egy kegyetlen egyessel... akkor majd lehet kétségbeesek.
De nem hinném. Sokkal jobban fogok kétségbe esni, hogyha a pénteki vizsgám nem sikerült, mert az azt jelenti, hogy mehetek pénteken megint és szombaton is... Na és az már lehet picit pánikhelyzet. Nem nagyon, csak picit. Mert a szombatira kell gyúrnom, mert abból sík hülye vagyok, de a péntekire se ártana készülgetnem, ha már meghúznak belőle.
Na de nem festem a gazdaságtan-ördögöt a függvényre, bízok benne, hogy csak sikerült az a rohadék most már...
Még mindig az álmom hatása alatt vagyok, vagy inkább az érzéseké, amiket benne éreztem. Mert ilyet igazából még soha. Egyszerre volt szörnyű és borzalmasan csodálatos is. Alapból azt mondanám most, hogy túl érzelmes vagyok, de hát mondom, olyat igazából még sosem éreztem.
Egyébként elég érdekes volt az álom, volt benne egy kis Végső állomás 3 (nem néztem végig, mert idegesített, hogy tudtam mi fog történni és amúgy is gusztustalan volt ahogy a két csaj meghalt, fúj)... Természetesen én voltam az, aki tudta, hogy mindenki meg fog halni, ki más. Épp hárman következtek volna és, hogy megelőzzék a halálukat, hibernálták magukat (...), aminek tökre örültem hajdejó, csakhogy így leesett, hogy akkor ők megúszták, tehát én jövök... És valamiből lehetett tudni, hogy engem el fog csapni egy autó, ezért óvtak ezerrel, de én valamiért csak rohangáltam át az úton, álmomban volt is okom rá, de most én sem értem miért tettem.
Aztán valahogy megúsztam azt hiszem, legalábbis valakit nagyon megkönnyebbülve átöleltem, majd rájöttem, hogy VALAKI nincs meg és borzasztóan aggódni kezdtem és újból rohangáltam, újból mindenki kiabált, hogy ne tegyem, mert elcsapnak, de csak nem hallgattam senkire (még álmomba se, szörnyű). Utána megláttam azt a VALAKIT, akit kerestem (aki egyébként tudom kire hasonlított, de nem árulom el, haha, de vicces) és nagyon megsértődtem rá, elvonultam valami galériába, de utánam jött és közölte, hogy ő bízik bennem, én mért nem teszem. Mondtam, hogy csak aggódtam és húúú nagy összeborulás... Tiszta nyál ^^ De az volt benne a szörnyű és egyszerre borzalmasan csodálatos, hogy szerettem ezt a valakit, nagyon-nagyon.
Ahogy még soha senkit. Na mindegy.
Utána egy olyasvalaki volt benne az álmomban, akit nemrég említettem, hogy oda kellett volna hozzá mennem, de nem tettem, zűrt csinált, vagy én csináltam, vagy nem csinált senki... Na szóval ő volt. És... nem, nem mondom mit csinált.
Na visszaszösszenek a szektorok mellé és megpróbálom mellőzni az álmom szabta fiktív érzelmeket az életemből. Mellesleg ha kissé zaklatottnak tűnt az elmesélés módja, az azért lehetséges, mert valóban zaklatott lettem tőle. Meg egy logikátlan álmot nem lehet rendesen elmesélni... vagy nem tudom, nekem nem megy.
Utolsó kommentek