Ma is későn jön az ihlet. Pontosabban nincs ihlet, csak kedv az íráshoz, ami majdnem ugyanaz.
Túl vagyok a vizsgán, nem sikerült olyan rosszul, de olyan jól sem, hogy magabiztosan hátradőlhessek. Arra büszke vagyok, hogy a számításokat simán véghez vittem, de igazából a számításokkal sosem szokott bajom lenni, úgyhogy lehet mégsem vagyok annyira büszke. Mindegy, a mai lényeg, hogy túl vagyok rajta.
Persze a vége még messze van, de most csak azért se veszem el a saját kedvemet. Szomjas vagyok. Nagyon. Két órával ezelőtt teát akartam főzni, de abban a percben lusta voltam, aztán meg szépen lassan elfelejtettem. Most eszembe jutott, de háromnegyed tizenkettőkor már csak nem fogok nekiállni vizet forralni.
A klíma. Ez volt ma, ami annyira foglalkoztatott. Mert amikor a majdnem teljesen üres villamoson utaztam, szinte fáztam a klímától és akkor arra gondoltam, hogy "igen, végre tényleg bekapcsolták a rohadékot...!". Aztán jöttem hazafelé, egymás arcában álltak az emberek (én is köztük voltam) és meg lehetett fulladni. Értem én, hogy sokan vannak és úgy nem érezni meg akármi, de hát könyörgöm, akkor nem lehetne olyat csinálni, hogy csúcsidőben mondjuk ablakot nyitunk?
Van azokon ablak egyáltalán? Kell, hogy legyen mivel arról pampog a néni egyfolytában, hogy ne nyissuk ki őket, mert megy a klímaberendezés, köszönjük.
Nem bírom tovább. Alvászat.
Utolsó kommentek