Csináltál már olyat, hogy a tavaszi szürkületben kimentél a kertbe, szaglószerved azt se tudta mit érezzen a sok inger közül, kisétáltál egy relatív magasabb pontra, becsuktad a szemed és csak élvezted a szellőt ahogy a hajadat fújja? Csináltál már olyat, hogy kinyitottad a szemedet és messze a fák közül vakítóan világított egy óriási tesco felirat?
Én igen.
Nem legkellemesebb élményeim egyike, majdnem leszédültem a relatív magasabb pontról (ez a medence szélét jelentette) és legszívesebben sikítottam volna egyet. Kizárólag a puszta áll a házunk és a tesco között, na oké, meg még két ház meg egy főút.
De igyekszem túltenni magamat rajta.
Igazából nagyon nagyon gonosz, rosszindulatú vagyok, nem szép dolog más "kárának" örülni, de én örülök, meert... Jaj, erről olyan nehéz beszélni. Nem igaz, tök könnyű, csak rájöttem, hogy ÁdámÉvától kell kezdeni. De kezdem.
Játék. Egy egyszerűnek nem mondható játék az egész, egy harc, egy küzdelem, amiben nincsenek szabályok. Van ő és vagyok én. Vagyunk mi. Vannak mások is. Mindenki van. És most múlt időben - volt ő és voltam én, voltunk mi, voltak mások is. És lesznek is. A játék néha szünetel, néha erőt gyűjtünk az újabb harcra, de a háborúnak sosem lesz vége.
Persze vége lehet, de egyikőnk sem akarja. Én legalábbis biztos nem, hiszen végre megtaláltam azt az illetőt, akivel csatázhatok. Nem tudtam, hogy keresek ilyen embert, de megtaláltam és örülök neki. Pedig vannak a játéknak kellemetlen részei is.
Vannak mellékszereplők. Ők valójában az áldozatok. Mindenkit mi mozgatunk, hogy megnyerjünk egy-egy csatát. És vannak olyan áldozatok, akik túlságosan jól megállják a helyüket, túlságosan veszélyesnek tűnnek és ezért ellenségekké válnak. Mert ők véget vethetnek a játéknak, amit nem akarok.
Na és amikor zavar támad egy ilyen mellékszereplő-ellenség lelkében az üggyel kapcsolatban, akkor annak én igenis örülök. Mert azt jelenti, hogy a játék mehet tovább, nem szállt ki senki, új szereplők, új szövetségesek, új ellenségek jönnek.
Persze azt mondják, hogy ez az egész háborúsdi nem jó ötlet, elveszi az energiámat és semmi értelme nincs. Ez így igaz. De pont ez az, ami annyira jó benne: hogy értelmetlen. Az életben a legjobb dolgoknak nincs semmi értelmük. Közhely, de igaz.
Említettem már, hogy utálom a százharmincnyolcas buszt? Nem hinném, pedig nagyon. Ma is tömeggyilkosságot terveztem rajta, csak közbejött a megálló, ahol le kellett szállnom. Nem kaptam levegőt, illetve kaptam volna, csak inkább nem vettem. Ha veszek, akkor is megfulladok, csak lehet kicsit hamarabb, mintha visszatartom a lélegzetem. Egy magasnyomású mosást el lehetne végezni rajta/benne, utasokkal együtt. Fürdeniii nem szokás??? o.O
Kisregényt berekesztem mára, pedig tudnék hülyeségeket írni még, de inkább nem.
Utolsó kommentek