Gyanúsan jó kedvem van, minden bizonnyal mindjárt elrontja valaki, de valahogy nem hat meg a dolog. Jó idő van, jó kedvem van, most ebédeltem tehát éhes nem vagyok, nem fázom, nincs melegem, teljes komfortérzetem van, mondjuk egy kis édességet ennék. De azt mindig, úgyhogy hiánya nem von le semmit a szituáció tökéletességéből.
Megint kezembe akadt egy régebbi katalógus, mindenféle kerti bútorok vannak benne mindenféle paradicsomi környezetben. Imádom. Meg utálom is. Annyira elérhetetlennek tűnik, de közben el tudom képzelni, hogy nekem is lesz egyszer olyanom.
Most fogja elrontani, érzem.
A jókedvemet.
Nem a katalógus.
Holnap be kéne nézni a suliba, de könnyű mondani. Mert. Mondjuk oké, bemegyek első órára, mondjuk végig bent is maradok, oké. De második óráról tuti lelépek, mert nem bírom azt a nőt elviselni és ez csak azért gond, mert 16:00-ig el kéne foglalnom magamat valahogy... 11:00-től 16:00-ig.
Akárhogy is nézzük, az három teljes óra.
Most megnéztem az órarendet és rájöttem, hogy hülyeséget beszélek.
Újra kell terveznem a holnapi napot, de lehet be se megyek a suliba. Igazából nem sok értelme van, valójában lenne, csak lusta vagyok öt és fél órát bent ülni és hallgatni a semmit.
Most már fázom. Becsukom az ablakot.
Utolsó kommentek