Najó, az előzőnél talán kicsit bővebben is kifejthetem a dolgot.
Elkezdődtek. A vizsgák. Erre gondoltam első sorban, de persze még temérdek sok más is elkezdődött. Például egy kisebb vihar is akkortájt ütötte fel a fejét, mikor az éterbe küldtem a bejegyzést - de most elgondolkodom, hogy hol a viharban van a viharnak a feje, ami felütődött. Jaj de cukorfalat vagyok, ahogy játszom a szavakkal, issstenem.
Igen, ha valaki öniróniát érzékelt, az jól tette - bár ez inkább ön-cinizmus, ami viszont szarul hangzik kimondva. De most minden szarul hangzik. Az előbb kaptam egy sms-t és prímán elment tőle az életkedvem - ami egy erőteljes jelzés, mit jelzés, egy nagy arcontörlés, bal horog, jobb egyenes, de neem, nem, én ezt már nem bírom sokáig...
Na jó, kezdem elveszíteni a fejemet, megártott a kávé és a jegybanki alapkamat. Vagy nem is az ártott. Gé. Tőle kaptam az sms-t és olyat kérdezett, amire számítottam, hogy kérdezni fog, de nemááár.
Olyan érzés, mintha valami olyasmire akarnának rákényszeríteni, amihez baromira nincs kedvem. Ez már csak azért se véletlen, mert tényleg ez a helyzet. Azért találkozom vele, mert belefáradtam, hogy nem hagy békén - de azt se bírom idegekkel, hogy ezzel kell foglalkoznom, amikor inkább... Inkább mással foglalkoznék. De persze ha lemondom, megint én leszek a rohadt kis köcsög szemétláda, aki hiteget meg ígérget, amikor pedig MINDIG odavágom hogy "de nem ígérek semmit...!". És mégis. Szelektív a memóriájuk, mert erre valahogy soha senki sem emlékszik.
Dühösnek érzem magam, pedig nem vagyok az. Mérges az vagyok (árnyalatnyi különbség, árnyalatnyi..!), meg feszült is, de azt nem teljesen Gé számlájára írom. A sajátomra - ilyen is van. Té miatt aggódom. Kezdem beleélni magamat a látogatásába, amit pedig nem szabadna. Egyrészt azért, mert a beleélés még nem vezetett soha semmi jóra. Másrészt meg valahol mélyen egy gonosz kis ördög olyasmin vihorászik, hogy úgyse fog eljönni.
És rohadna meg a kis dög, majdnem mindig be is jön, amit mond.
Utolsó kommentek