De lehet jobb lett volna, ha kinyír.
Más témát érintve. Mert az volt, hogy írtam neki sms-t. Nem tudom minek. Ja, hogy kinek...? Hát senkinek. Mármint úgy senkinek, hogy még sosem említettem virágnyelven, meg igazából semmilyen egyéb nyelven, mivel hogy ő Senki. Többnyire persze valaki, olyasvalaki, aki nem fontos. Bizonyos szempontból viszont az. De ezt már én se tudom most követni.
Nem tudom... írtam neki, hogy összefuthatnánk. Ez azért lehetséges (hogy én ilyen írok valakinek), mert nem akarok tőle semmit, meg ő se tőlem. Vagy hát nem akart. Gondolom ezután se akar majd. Ne akarjon. Na ebbe most nem gondoltam bele.
Most már mindegy. Nem kellett volna írnom neki, mert nem hiszem, hogy válaszolni fog és akkor meg majd elkezdem magamat hülyének érezni (már most is kezdem, úgyhogy teljesen mindegy válaszol-e vagy sem). Nem baj. Nekem most az is elég, hogy ha elgondolkodnak azon, hogy minek írtam. És majd nem értik - mért is értenék, ha én sem értem. Vagy félreértik, az egészen lehetséges. És az már nem annyira vicces.
Bár nem viccből csináltam. Telefonálnom kellene. Igen. Igen? De most nem fogok, dél van, dél múlt, dél lesz. Vagy mi.
A tegnapi napról még annyit, hogy egész vicces volt (mindenből azt akarom kihozni, hogy vicces...?). Bár jó sokáig félve ültem és vártam arra, hogy előrántja a láncfűrészt és apró cafatokra szaggat, egy idő után mégis megbarátkoztam a helyzettel és úgy döntöttem, hogy ha erre is készül, próbáljunk meg nem rágörcsölni a témára, hátha úgy könnyebb lesz. És az volt. Mindenképp.
Utolsó kommentek