Rémlik, mintha kapott volna szerepet az álmomban. De! mivel semmire sem emlékszem az álmomból, hanyagolhatjuk is ezt a problémát. Ha ugyan probléma volt. Nem éreztem annak.
Hétfő, új hét, új remények - ez olyan szépen néz ki így leírva, vegyük is komolyan. Mert, ha úgy vesszük, akár igaz is lehet. És mért ne vehetnénk úgy. Tiszta sor.
Örömmel érzékelem, hogy kedvem megint rendben van, ismételten hülyeségeket írok, de
kivételesen még csak nem is bosszant, hogy ezt teszem. Mintha belekezdtem volna valamibe, de megnyitottam ezt a szerencsétlen vévévépontblogponthuperadmin felületet és megfeledkeztem a dologról. Mondjuk ez tökre nem igaz, mert most is az eszemben van, meg látom is magam körül az előkészületeket, de mindegy. Amúgy félreértések elkerülése végett, nem kell bepötyögnöm minden egyes alkalommal, hogy vévévépontblogponthuperadmin, többnyire csak odáig jutok, hogy "bl" és egy jókora ütés az enterre.
Ezt most nagyon fontos volt tisztázni.
Kedvem van ide egy képet beszúrni, de előbb keresni kéne egy szót ami tökéletesen körülírja a kedvemet. Most az jutott eszembe, hogy tavasz. De nem jó. Mért nem jó? Akár jó is lehetne, ha nem lenne túl egyszerű. Hősnőnk nem szereti az egyszerűséget, mégha folyton azért is sopánkodik, hogy mért nem egyszerűbbek a dolgok az életében.
Ja! Amíg keresgélek, elmesélem, hogy megint hülyeséget csináltam (Nem, amúgy nem tudok egyszerre mesélni és képet keresgélni, de képzeljük el, mintha tudnék... Felváltva. Úgy csinálom.). Tegnap este... Mert nekem valójában, bár erről csak kevesen tudnak, és akik tudnak, azok is inkább csak sejtik, vagy remélik, hogy nekem óóóriási szívem van.
(Mennyire lenne fájdalmas, hogyha tavasz címszó alatt beraknék ide egy Primavera ásványvíz képet...?)
Szóval. Óriási szív. Merthogy, megígértem neki (is), hogy találkozom vele. Noha, nem akarok. De. Akarok, mert ha nem akarnék, akkor nem ígértem volna meg. De annyira azért mégsem, hogy én erőltessem a találkozást, teccikérteni? Viszont mivel ő szeretne, vagyok olyan rendes, hogy ráveszem majd magamat, hogy adott pillanatban, sikítsak neki. Noha ez egy naaagy hülyeség, mint mondottam volt.
Hogy miért. Tudom én? Kínos. Úgy érzem, kínos lesz, lenne, volt, van, lehetne, akármi. S eme érzelemkavalkádot noha én is megalapozatlannak vélem, akkor is elég erős ahhoz, hogy időnként elbizonytalanítson cselekedetem helyességében. Nagy levegő.
Ha később is még ilyen szófosásom lesz, lehet kitárgyalok ma még másik problémakört is. Annak ellenére, hogy nincsenek problémaköreim. Négyszög esetleg, de a leggyakrabban a problémaháromszögek fordulnak elő errefelé. Valahogy nem is értem, akárhányszor valaki "megjelenik" körülöttem, mint potenciális jelölt, mindig késztetést érez egy harmadik személy, akárki részéről, hogy ő is szerepet kapjon a szappanoperában. Értem én, hogy nagy dicsőség ilyen sztárral játszani, mint amilyen én vagyok, de egyszer végre nem kaphatnék szerepet egy mindössze kétfős darabban...?
Utolsó kommentek