Mindig van egy pont...

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet. Egy pont, ahol kiborulsz, egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz. Egy pont, ahol erősnek kell lenned, és egy másik, ahol elgyengülsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik. Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van, és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont.

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Utolsó kommentek

Akkor Nem Más

2010.02.22. 16:03 MaNGo

Megint eltűntem. Csak úgy. Úgy tűntem el, mint akinek hirtelen borzalmasan fontos dolga akadt. Hm. Kaptam egy Alexandra hírlevelet. 

Ezt nem is tudom ki előtt játszom el - mármint nem a hírlevelet. Magam előtt, mintha tényleg történne valami? Vagy mások előtt, ugyanezen okokból? Avagy mindkettő? Vagy csak egyszerűen vasárnap volt és semmi, de semmi kedvem nem volt ugyanazt csinálni, mint minden egyes nap?

Ja. Mert nem történik semmi. Lehet azért nem történik semmi, mert eltűnök meg nem is akarom, hogy történjen valami - de ez meg hülyeség. Jó, konkrét dolgok vannak, amiket tényleg nem akarok, de olyanok is vannak, aminek örülnék. De ez meg magánügy, igaz?

Kissé mintha összekutyultam volna az eltűnést és a nem-történik-semmi eseteket. Össze is kellett, teszem hozzá, muszáj volt összekutyulnom őket ahhoz, hogy leessen, megint ugyanarról nyavalygok, mint máskor.

Nem segít, hogy két napja vele álmodom. Már nem hisztizek miatta, teszem hozzá, legalábbis feltűnően semmiképp, egyszerűen csak gyakran jut eszembe. Meg ugye, vele álmodom. Meg amúgy, Booth is rá emlékeztet. A harmadik évad végefelé kell erre rájönnöm. És ha megnézek egy nap 3 Bones részt és ráadásul gyakran eszembe jut ő maga is, akkor még véletlenül sem kellene csodálkoznom az álmaimon.

Amúgy - AMÚGY, semmi bajom. De tényleg. Csak tudnám (visszatérek hirtelen az előző témához), tudnám, hogy minden egyes alkalommal, amikor kijelentkezik, miért parádézik egy dongó a léleknek nevezett akármicsodámban és semmisül meg egy belé csapodó meteorittól, csak tudnám, tudnám... Mért érzem, hogy ennek most itt semmi értelme?

Azt hiszem, reménytelen eset vagyok. Vagy. Egy érzelmi csődtömeg. Vagy mindkettő. Igazából az utóbbi szimpatikusabb... mert ugyan elég drasztikus megfogalmazás, de az előbbi meg tehetetlenségig fajul... Najó, hagyjuk. Nincs velem semmi baj, csak szarul álltam hozzá ehhez az új évhez. Úgy álltam hozzá, hogy folytatódik az előző. Pedig tiszta lappal kellett volna kezdeni, én mondom.

És ha én mondom, akkor nem más. Azt hiszem, inni kéne teát. Vagy valamit. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vanegypont.blog.hu/api/trackback/id/tr821781200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása