Azt hiszem kiestem a saját irányításom alól. Ez persze nem mentség semmire, legfeljebb magyarázat, abból is egy elég gyenge fajta. De ez most nem érdekel - pedig érdekelhetne. Vagy nem tudom.
Görcsösen próbáltam valami élmény-darabkát előállítani, hogy tompítsam ennek az abszurd élethelyzetnek a komolyságát. Hát rohadt sok értelme volt. Meg rohadtul nem sikerült. Ezt már egyszer idéztem, de most nagyon is ideillő:
Nem hazudsz magadnak, helyzeted nem nevezed jónak. A helyzet reménytelen, de nem komoly. A helyzet komoly, de nem reménytelen. A helyzet nem komoly, de nem is reménytelen. Mi is van még? Igen, a helyzet komoly, de reménytelen. Ez lesz a következő lépés.
Mondjuk ez az egész nem bántana, hogyha nem csak magammal foglalkozom adott esetben. Én sem értem mi ütött belém. Kitalálhatnék gyenge kifogásokat, de nincs hozzá túl sok kedvem.
Nem tudom kiverni őt a fejemből. És most következik az, hogy ráfogom a viselkedésemet, ő lesz a bűnbak, de akkor is ez így van. Amióta megjelent, nem találom a helyemet és ami a legszarabb - nem találok olyat, aki megfelelne. Mert nem, esélyt sem adok senkinek, mert már előre eldöntöm, hogy ez úgysem fog működni. Miatta? Tudom, hogy miatta, csak próbálok úgy tenni, mintha nem. Fogalmam sincs, mit kellene tennem.
Most legszívesebben elsüllyednék a föld alá mellesleg. Több okból is. Már ott tudtam, hogy mennyire szarul fogom érezni magamat miatta és mégsem tettem semmit. Rohadt önző voltam. Elegem van. Magamból. De nagyon.
Trálálá.
Utolsó kommentek