Olyan jót álmodtam...
És irányítottam. Az álmomat. Végig tudtam, hogy csak álom, mert annyira lehetetlen, hogy ez még az álmomban is világos számomra... De éreztem. Meg... júj. Átölelt. Meg mást is csinált. És jaj. Meg még egyszer júj. Anyám.
Összeszedem magamat. Ez egy tizennégy éves tinédzsertől elfogadható, tőlem már nevetségesnek tűnhet (az is). Erre iszom (teát).
Rájöttem egyébként, hogy tavaly mennyire "megviselt" októberhuszonhetedike, idén meg egyáltalán nem. Vagy. Lehet az nem is tavaly volt. Hanem tavaly előtt. Minden bizonnyal. Akkor most rájövök, hogy már két éve nem visel meg. Ez így meg nem is olyan nagy dolog.
Na de! Nincs nade, nincs semmi dilemmám most. Illetve lehetne... Csinálhatok... Ha igény van rá... Tőlem lenne rá igény. Dilemma. Szóval tehát...
Francokat. Most semmi baj sincs. Semmi sem jó emelett, természetesen.
Áúú... beütöttem a bordáimat. Jelentem, nem jó ötlet a szék karfáján áthajolva nyújtózkodni egy olyan tárgy után, amit evidens, hogy a székből nem lehet elérni. Sebaj. Nekem mindent magamnak kell kitapasztalnom.
Utolsó kommentek