Imáááádom. Az ilyen időt. Is. A relatív pulcsiban rohangálósat. Azért csak relatív, mert nem egy pulcsiban rohangáltam. Kettőben. Plussz egy farmerdzsekiben. És az igazat megvallva, még csak nem is rohangáltam.
Jó, igaz, szöszmögött a víz az égből, úgy csinált, mintha esni akarna, de én tudtam jól, hogy nem akar. Ma teljesen jóban voltunk. Csak felpillantottam rá és értettünk mindent. Mindent.
Imádom továbbá a tavaszi szünetet. Azt imádom benne, hogy egyrészt őszi, másrészt nekem nincs olyanom, másnak meg van. Ez elvileg logikátlan, gyakorlatilag viszont tökre érhető: nem volt tömeg a buszon! Nem volt tömeg a héven. A villamoson már volt. Meg a metrón is. Konklúzió: a 4es6ost és a metrót nem használják a kis diákok.
Egy élmény volt. Egy darab vinnyogó kiscsajjal sem találkoztam. Élmény volt még az is, hogy bérlet hiányában úgy gondoltam, hogy nono! én biza nem fogok metrózni kálvintól egy megállót, hogy ezért jegyet kelljen vennem, elmegyek villlivel szépen gellért térig és átvágok a bme-n, úgyis olyan régen jártam arrafelé. Nosztalgia, miegymás.
Háhát! Én naiv azt feltételeztem, hogy ezek is őszülnek. Nem tették. Ott voltak! Sokan-sokan. Telefonáltam és közben nem tudtam, mire figyeljek: a leeső fülhallgatómra, leeső mappámra, leeső telefonomra, leeső táskámra vagy a leeső államra. Végül utóbbi mellett döntöttem. Éljen a béeme.
Aztán hívott Balázs. Nem is. Előtte hívott Balázs. Ha egyáltalán Balázsnak hívják. Most már akárhogy is nevezték el a szülei, Balázs marad. Nem csodálkoznék, ha azt feltételezné rólam, hogy teljesen hülye vagyok. Az is vagyok. Csak nem szoktam hagyni, hogy mások ezt feltételezzék rólam. Kivételek vannak.
Utolsó kommentek