Még mindig nem jutottam el addig a pontig, hogy nem érdekel, de mindenképpen sokat javult a helyzet a majd' egy héttel ezelőtti állapothoz képest. Írni akarok. Neki. És nem tudom, hogyan fogom tudni magamat erről lebeszélni.
Szörnyen nézek ki. Karikásak a szemeim és különben is. Körülbelül olyan érzésem van, mintha három hete nem tudnám rendesen kialudni magamat, ami persze nem lehet igaz, de mégis. Ha az érzés olyan, akkor már kábé igaz is. Paff. Mi van?
Tegnap vettem magamnak...
Nem vettem magamnak semmit. A tengerbe se nyúltam bele. Az aluljárón sem mentem át. Fagyizni se fagyiztam. Mindent összevetve, semmit sem tettem meg, amit itthon elterveztem. De azért jó volt... Először nagyon meleg volt, húsz fok, pulcsiban szaladgálás, aztán elmentünk Udine-be és mikor visszatértünk Triesztbe, már szlottyogott az eső. (van ilyen igénk, hogy szlottyogni?) Hideg nem volt, csak nedves... mindenminden. De ennek ellenére a drága Vespások csak úgy suhongtak mellettem, amiért én személy szerint baromira hálás voltam.
Szóval ne írjak? Meggyőzhető vagyok. Úgyis tudom, hogy szarul fogom utána magamat érezni, de csesztet a dolog, hogy szó nélkül hagyom ezt az egész szemtelenséget.
Utolsó kommentek