Szép volt a tánc. Szép, hogy túléltük. A legjobb dolgoknak mindig, rosszkor van végük.
Azért az bosszantó, hogy mennyire el tudja venni az ember lányának a kedvét, amikor az történik, amire valójában számít. Persze az biztos rosszabb, amikor még csak nem is számít rá. Vagy nem tudom.
Úgy döntöttem, zárdába vonulok. Ezzel csak az lenne a baj, hogy miattam sok mindenki ki is vonulna onnan. Így meg nem jó buli. Szerencsétlenek. Mért is tegyek még több életet tönkre?
(mondom én ezt úgy, mintha annyi életet tettem volna már tönkre)
Felkelt a Nap, a függönyt elhúzom
Gyűrött a fény a tegnapi blúzon
Furcsa ez így, a semmivel telten
Itthagytad magad, de elvittél engem
Szóval akkor mégsem teszem meg. Nem is volt ez annyira komoly elhatározás ám, csak úgy felmerült bennem. Hogy minden mennyivel egyszerűbb lenne. Vagy nem. De ez mindenképpen biztos. Meg különben is. Én nem tudom. Ennyire. Annyira. Mért nem? Most mi a francért NEM?!
Bekezdés közben már témát váltottam, de lehet nem kellene ezt így itt erőltetni (bár akkor hol máshol erőltessem). Vegyük azt, hogy sokat ittam. Ez tény. Ő nem. (KI A Ő?!) Szóval. Ha én igen, ő nem, akkor most ezzel az információval mit kezdjek? Azt akartam belőle kihozni, hogy amit mondott, az... szóval nem csak a pia beszélt belőle. Ezt gondoltam. Ezt gondoltam úgy vasárnap... valameddig. Most már azt gondolom, hogy mennyire szánalmasan hülye vagyok.
Van fejlődés! Már nem hülye picsa, hanem szánalmas hülye. Talán ez már jobb egy fokkal, bár nem tudom. A legjobb lenne, ha el tudnám játszani még itt is, hogy beleszarok az egészbe. De nem megy. Nem szarok bele! Legalábbis ma még nem. Ezt a napot még megkapja. Ma még agyalok rajta. Holnap már, bármi is történjen, bele fogok szarni. Lelkesen.
Utolsó kommentek