Óhogyaza...
Semmi gond, csak konkrétan inni próbáltam és kevésbé konkrétan nyakon öntöttem magamat... valahova nagyon elbambultam a monitoron belül, de fogalmam sincs hova. Minden kiment a fejemből, amint a jó kis citromos ájsztí becsordult a pólóm alá. Mondjuk kicsit jól is esett, mert pont ezen a tájon vagyok leégve, de túlzásokba ne essünk, váratlanul ért a hideg, szóval nem volt kellemes élmény.
Kapott egyébként ez a póló ma már mást is, sőt az utóbbi időben ha leöntöm vagy eszem magamat, szinte biztos, hogy ez van rajtam. Összecsokiztam. Hogy lehet valamit összecsokizni... Hát gondoltam mintanővér leszek és egy régi könyvben talált, pofon egyszerűnek tűnő recept szerint nekiálltam csokoládébonbont gyártani a húgomnak. Na minden lett belőle, csak bonbon nem, inkább hasonlított a végtermék csokoládé-trutyira, de ízre legalább jó volt. Csak hát nagy mérgemben, amiért az a moslék nem akart szilárd állagúvá érni, kicsit agresszívabban kezdtem el kevergetni és hát... ez lett a vége.
Előző bejegyzésre reagálva, nem öltem meg senkit, sőt, mintha nem is terveztem volna ilyesfajta megmozdulást. Egészen jól elvoltam, kritizáltam magamban mindenkit, ahogy kell, új kissrácot néztem ki magamnak, mint a leendő férjem. Igazából már csak bő tíz évet kell rá várni, azt meg most már kibírom (kénytelen vagyok kibírni).
Viszont a tanulás nem ment olyan jól, mint tegnap... Ma sehogy se tudtam rá koncentrálni. De még lehet megpróbálkozom az éjszakai tanulással, előző félévben olyan jól bevált, mondjuk tudom, akkor. Ez az igazság. Akkor volt más okom is arra, hogy fent maradjak, most nincs. Nem is baj... csak fura. Akkor nem tűnt fel, hogy ezért bírok fent maradni, azt hittem ez megy nélküle is.
Sok minden másra is rájöttem ma, de úgy, hogy nem gondolkodtam szándékosan rajta, csak úgy rájöttem. Hipphopp. Értem. Tudom. Eddig az volt a bajom, hogy mindenki (a többség) elvárja, hogy egy általuk elképzelt személyiségként viselkedjek, közben ez nem igaz, mármint részben igen, dee... Az alapvető probléma az, hogy én is ugyanezt várom el. Eddig abban láttam a probléma megoldását, hogy olyanná válok, amilyen az elvárt - de az a könnyebbik út lenne és nem a leghatásosabb.
Úgyhogy le van mindenki tojva, majd ők alkalmazkodnak. Majd rájönnek szépen, hogy nem az vagyok, akinek látni akarnak és végül mindenki boldog lesz. Vagy lehet, hogy nem. Nekem is jobban tetszik az elképzelt, de hát ez van. Illetve nincs. Mindegy. Megint olyanokat írok, amit igazából nem gondolok. Hogy magyarázzam el...
Nem magyarázom el. Álmos vagyok és éhes, de nincs kedvem enni. És aludni se fogok, mert akkor mindjárt reggel. És nekem bizony ta-nul-nom kell.
Utolsó kommentek