És még mindig csak esik és esik és esik és senki sem tudja mi a francnak még mindig...
Nagyon elkeresítő a helyzet. Napfényhiányom van. Mikor jön már egy kis jóidő? Annyira elveszi az élettől is a kedvemet ez a trutyi.
Írni fogok egy könyvet Hogyan ázzunk el, miközben van nálunk esernyő? címmel. Tuti bestseller. Mármint, ha a társadalom értékeli az emberi létben előforduló balszerencsékkel való kíméletlen szembesítést, akkor az. Ha elég nekik az életben megtapasztalni és nem akarnak még olvasni is róla, akkor megy a kukába.
Minden ott kezdődött, hogy fél órával később keltem fel, mint akartam. Persze ilyenkor felborul minden és én ezt előre tudtam, mégsem foglalkoztam az esedleges következményekkel. Kapkodás, röptében elfogyasztott reggeli, félig megivott kávé, őrült hajsza az idővel, ami baromira nem foglalkozik vele, hogy nekem pont még két perc kellene a készhez.
De a kulcs már a zárban, sál félig a nyakban, agyam valahol még a fürdőszobában, lábam az utcán - az eső meg leszakad. Kivárta a megfelelő pillanatot, hogy mikor kezdjen el esni és lássuk be, kihozta magából a maximumot. Abban a percben, mikor az utcára lépek. Sebaj. Kapu bezár, esernyő ki, nemcseszikkivelemsenki.
Mire elhagyom az utcát teljesen felöltözöm, mp4 nem lett beizzítva, de minden pepecselés időveszteség, erre most nem érünk rá. Az eső és a cipőm szinkronban kopogása amúgy is zene füleimnek.
Apropó cipő.
Mert ugye egy téli cipőnek még véletlenül sem az a funkciója, hogy a lábat melegen és szárazon tartsa. Örülünk, ha egyáltalán melegen VAGY szárazon tartja. De nagy általánosságban elmondható, hogy a mai téli cipők se nem melegek, se nem vízállóak. Fölösleges funkció. Nem elég, hogy jól néz ki??
Nekem azokban a percekben nem volt elég. Szinte fölöslegesnek tűnt a cipőt reggel a lábamra húzni, pedig semmi nagyobb vízátfolyáson nem haladtunk át. Mentem, csak mentem szakadatlanul, akár az eső.
Mert hát gyalogolnom kellett a hévig. Ugyan, kilenc óra után már ki akar buszozni? Nem elég, ha óránként megy? Túl nagy az igény, túl nagy. Tessék befogni és huszonöt perces túrát tenni a szakadó esőben.
Én be is fogtam, de még félúton sem jártam, mikor biza leesett, hogy a bérletem otthon maradt. Megtorpanás, telefon. Hátra arc, haza az okmányokért. És láss csodát, az eső eláll.
Esernyőt szépen összecsuktam, hazaslattyogtam, bérletet felkaptam és már újra úton is voltam. És voálá: az eső újból szakad.
Mérgemben nem szedtem szét az esernyőt, mentem az esőben. Aztán félúton rájöttem, hogy a sztrájkommal csak saját magammal cseszek ki, nem érdekel az időjárás, kinyitottam az ernyőt és BAMM!
Na jó, nem bamm volt, hanem inkább SSUHH! Egy kedves nőszemély úgy döntött, hogy ugyanmár, nem elég vizes az a cipő ott a lábamon, beteríti inkább egy pocsolyával a biztonság kedvéért. Persze én voltam a hülye. Valahogy feltételeztem róla, hogy észrevesz két méterről, virító piros-kék-zöld-sárga színű esernyőmmel. Nem így történt.
Az út további része viszonylag eseménytelenül telt. Egy ideig elállt az eső, de nem sikerült összecsuknom az ernyőt, úgyhogy úgy maradt. De persze csak öt percre hagyta abba, úgyhogy talán nem is baj.
Az Eső És Én c. fejezetről írhatnék még, de már nincs kedvem.
Házi feladat: mindenki kapjon elő egy százas zsepit és nézze meg, hány darab van benne. Na nem bánom, elárulom: kilencven. Ne tessék felháborodni: senki sem mondta, hogy annak az a neve, hogy 'százas'. Arról már pedig nem tehet a Zewa, hogy a társadalomban ez a név terjedt el.
Mondjuk nem ok nélkül, de sebaj.
Itt senki nem tehet semmiről. KÖvetkezmények Nélküli Ország. KöNO. Ez lesz az általam elindított ifjúsági szervezet neve. Lehet csatlakozni. Rövidtávú célunk a demokrácia megszüntetése Mo-on és egy új kormányzati forma kialakítása. Hosszútávú célunk nincs. Örülünk, ha túléljük ezt a hónapot.
Hű, most remélem emiatt nem fog senki lenyomoztatni vagy megverni vagy tönkretenni. Ha mégis így lenne, majd jelzem (ha túlélem). Bár már így is tönkre vagyok menve, nem oszt nem szoroz.
Utolsó kommentek