Hinni kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű.
Össze vagyok zavarodva. Kételkedek. Féltékeny vagyok. Kesergek. Aggódok. Ki akarok szállni a mókuskerékből most azonnal és visszamenni az időben tizenhárom hónapot és másképp dönteni. Kockáztatni. Lépni.
Nem gyógyultam ki belőle - nem hiába volt ez gyanús nekem. ITT. De hogy idézzek is:
"Valami hiba van... Vagy mégis van valaki, aki tudtom nélkül kitúrta őt a helyéről, vagy percek kérdése, hogy magam alá zuhanjak és rájöjjek, hogy bizony engem ez most rohadt szarul érint."
Augusztus 24. óta ugyan már pár perc eltelt, de azt is tudom, hogy mi hozta ki belőlem most a magam alá zuhanást. Pedig valójában arra gyanakodtam, hogy valaki kitúrta a helyéről. És nem. És semmi.
Volt, akinek lett volna esélye, de mióta hétvégén felfogtam, hogy háló, megint üressé váltam - és bumerángként visszarepültem a jó régi problémához. De a fenébe is. Felfogom, hogy annyi a dolognak, mért nem tudok elszakadni tőle?
Holnap meg bemegyek dolgozni és minimálisan fogok csak reagálni Cépére. Tudom, hogy mi kifogásom van ellene: ugyanaz, mint mindenki ellen, mióta Őt ismerem. Hogy ők nem Ő. Csak azt HITTEM, hogy már túl vagyok rajta, tovább léptem, elfogadtam a vereséget, ennyi volt. Tévedés. Naaagy tévedés.
Sajnálatos módon azonban még mindig csak egy illetőnél látom esélyét annak, hogy el tudom vonatkoztatni tőle... Az meg szintúgy halott ügy. Úgyhogy az egész párkereső project egy kis időre megint meghalt. A fenébe is.
Utolsó kommentek