Beszaráás. Válaszolt. KáTé. Legyen KT.
Nem tudom, hogy ez az esemény mért vett rá, hogy írjak egy bejegyzést, de úgy éreztem, hogy ezt valakinek el kell újságolnom és pillanatnyilag a blogot éreztem a legkézenfekvőbbnek. Legalább nem kérdezi meg, hogy minek örülök.
Helyette megkérdezem én. Minek örülök?
Nem örülök. Egyáltalán nem. Nem mintha baj lenne, ha örülnék, csak ha örülök az újabb kérdéseket vet fel. Ahogy az előbb is. Hogy minek örülök, ha örülök?
Jó, basszus, akkor örülök. És annak örülök, hogy most ilyen nagyon szociálissá mutálódtam hirtelen, nem csak csukok, hanem nyitok, tárok, engedek, kivételesen nem küldök.
Na jó, nem is ennek örülök. Nem csak ennek. Hanem... Miatta. Mert az ő haverja. Jó haverja. Legjobb haverja. Már-már barátja. Vagy nem tudom én ezeket az érzelmi szálakat. A lényeg, mert lényeg mindig van, hogy vele simán össze fogom hozni a barátkozós sörözést, amire ő képtelen volt. Vagy nem is gondolta komolyan. Vagy egyéb, de a lényeg, hogy majd jól megmutatom én neki...
Ajh, biztos baromira nem hatja meg. Ez elég gyerekes gondolatmenet volt itt tőlem, de hát nem tehetek róla. Amúgy meg, KáTé-ra is kíváncsi vagyok, mert érdekes emberke. És nem árt építeni a kapcsolatokat. Ki tudja. Ugye...
Utolsó kommentek