Kkkhm.
Annyira elegem van. De most komolyan, annál is komolyabban, vagyis lehet annyira mégsem. Na mindegy, kicsit. Azt mondták az okosok, hogy ha túléled az első két évet, akkor már jó vagy. Túléltem? Túléltem. És most vérezzek el?!?
Nem fogok persze, de megtehetném. Meg is tenném, ha nem vertem volna adósságba magamat emiatt a szenvedés miatt. Beteges. Fizetek azért, hogy szarrá szivassanak. Hol itt az igazság.
Na mindegy, amúgy meg nincsen semmi különös. Holnap vizsgázom megint. Tegnap is vizsgáztam. És meghúztak belőle. Egyébként nagyon lelkes ez a bácsi, vagy száz dolgozat készült el tegnap és ma reggel már fel is dobta az eredményt. Biztos egggész éjjel ezeket javította.
Jó mindegy, tudtam, hogy meg fog húzni. Prímán elintéztem - vagyis hát nem csináltam semmit. Beadtam, erre beszólt. Pedig nem elsőnak adtam be, de nem baj... beszólt. Mindegy. Egészségére.
És a holnapi? Hmm... bájos lesz. Telefonálgattam, hogy mégis miből készüljek, felvilágosítottak, hogy hát a könyvből ne nagyon, meg az órai jegyzetekből se nagyon, mert olyan nem volt a kérdésekben. Hanem... csak úgy. Általános műveltség.
Ó, köszönöm. Nagy általánosságban művelt vagyok, de azért jobban örültem volna, ha valamennyire behatároljuk a témakört. Ha bal lábbal kelek fel, akkor abból is meghúznak. Ez annyira jó érzés, főleg, hogy semmi pénzem és majd' négyezret kell fizetnem az UV-ért. Meg lesz a diplomám, felgyújtom a sulit.
Egyébként? Egyébként nincsen semmi egyéb. Még csak tíz nap telt el (órák kérdése) ebből az istenverte évből és már úgy érzem, hogy sohasem lesz vége.
Jaj, egyébként megint érdekeset álmodtam, tök jó volt. Az első fele egy olyan városban játszódott, ahol egyébként még sosem voltam: de bámulatosan szépnek álmodtam meg. Minden áron le akartam mindent fotózni, mert annyira gyönyörű volt, de a többiek húzták az időt, hogy még ne menjünk, még így meg úgy és á, ott pattogtam, hogy de menjünk már. Az álom ez a része nem volt izgalmas, de nagyon élveztem.
Aztán már Budán voltunk, úgy érzékeltem, hogy gyermekkorom színhelyén, de gyermekkorom színhelye baromira nem úgy néz ki igazából, mint az álmomban volt. Ráadásként kissé visszamentünk az időbe, a 70-es években játszódhatott, ami baromira nem az én gyermekkorom. De részletkérdés. Kissé maffiás volt a hangulat, valakit megfenyegettünk egy bárban, aztán a többiek félrevonultak egy asztalhoz olaszul beszélgetni és én nem mehettem. Próbáltam hallgatózni, de nem jött össze, úgyhogy leléptem...
És sétáltam egy utcán, emlékroham tört rám, hogy itt már jártam és ennek az útnak a végén lakik egy gyerekkori barátom, akit nekem muszáj most meglátogatnom. Elindultam felfelé, de nem haladtam, aztán megjelent a maffiatársaságból egy pasi, aki kiderült, hogy az én pasim és rám szólt, hogy oda ne menjek és azonnal adjam vissza, amit elhoztam a bárból. El is hoztam valamit onnan, de azt már ügyesen elrejtettem, hogy ne találja meg és veszekedtünk és és és...
Asszem valahogy ekkor keltem fel. Sajnáltam, hogy felkelek, érdekelt volna, hogy mit hoztam el a bárból és mért nem látogathatom meg a barátomat. Mellesleg lehet lepuffantott volna. Áh, tiszta izgalmas volt.
Nem volt péntek óta net és azt hittem agybajt kapok. Most meg nem jut eszembe semmi, hogy mit is akartam volna megnézni.
Utolsó kommentek