:)
A kérdés csak annyi: most tényleg komfortérzetem van lelkileg vagy csak magamnak is eljátszom, hogy minden szép és jó és rendben van? Továbbá: ez a két alternatíva nem ugyanazt jelenti?
Továbbá: ha tényleg minden szép és jó és rendben van, miért jut eszembe a kérdés, hogy vajon ez tényleg így van-? Továbbá: mért nem megyek aludni, amikor én is érzékelem, hogy ezeket most nagyon nem kéne erőltetni?
Továbbá: nehezemre esne foglalkozni azzal a kis hanggal ott a fejemben, ami azt mondja, hogy nincs több továbbá?
A kis hangról jut eszembe. Ugye, Karinthy és az Én és énke c. műve. Egy kisBiblia. De, mondjuk, nem tökéletes a meglátása Karinthynak, VAGY nekem vannak pszichés problémáim. Ugyanis: nekem végtelen sok kis énkém van, hogy az ő megnevezésével éljek, magam részéről csak hangoknak nevezem őket, ha mindegyiket tovább kéne becézni, akkor az x-dik énkekekeke....ke lenne. Szóval...
Ha ezt én itt most részletezni fogom, az nagyon úgy fog lejönni, mintha nem lennék normális. De nem baj, ez ezidáig is lejöhetett. Szóval van az alapgondolatom. De amikor gondolok valamire, mint pl. most is, gondolok arra, amit írok ide - közben van egy másik gondolatmenetem, ami bírálja ezt a egészet és közben van egy másik, ami már azt fikázza, ami az elsőt bírálta, aztán egy következő, ami kinevet, hogy tudja, hogy én arra gondolok és ezt is még és még egy, egy másik, egy következő, és nincs utolsó.
Jó, hagyjuk ezt most szerintem. Megyek aludni.
Megyünk aludni.
Utolsó kommentek